Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.
Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele:

Elmúlik...

A nyaralásról hazafelé ez a történet jutott eszembe, volt időm gondolkodni rajta.

Egyrészt eszembe jutottak régi nyarak, gyerekkori emlékek, nyaralások, amikor természetes volt, hogy vagyunk megyünk, együtt a család; aztán elmúlt, vége lett.

Felidéztem, mennyire magától értetődő volt átmenni a mamához, hiszen ott volt, várt, egész nyarakat töltöttem nála; aztán elmúlt.

A mostani nyaralásunk se olyan, mint az eddigiek voltak, hiszen már nem teljes létszámban mentünk, mint nemrég még az volt a megszokott; felnőttek, dolgoznak a nyáron, más programjuk van - elmúlt valami.

Ami MOST van, az is természetesnek tűnik, pedig el fog múlni: az egészség, életerő, a családunk ahogy most van. 

Rengeteg szomorúság van ebben az egy szóban: elmúlik.

Pedig az is igaz, hogy a nehéz élethelyzetek is elmúltak! Igen, voltunk sokkal rosszabb körülmények között, krízisben, átéltünk traumákat, küzdelmes helyzeteket - elmúltak!

Ugyanakkor ami a leginkább vigasztaló számomra: egyetlen dolog nem múlik el soha:

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidókhoz írt levél 13,8)

Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. (Prédikátor könyve 3,14)

2021. júliusában elhunyt nagymamám emlékére...