Aki ismer, az tudja: kávé nélkül nem bírok létezni. Legalábbis eddig.

Azonban történt valami, ami miatt letettem.

A kávé nagyszerű: megemeli a vérnyomást, energetizál, ébren tart, antioxidánsokat tartalmaz és finom!

A kávé ugyanakkor függőség, és megnehezíti az életet; bárhová megyünk, központi kérdés, hogy jutok a megszokott adag kávémhoz, utána meg jön a gyakori wc-re mászkálás.

A vérnyomásom volt a fő oka (és a megszokás), hogy eddig a napi 2-3 kávé nélkül nem bírtam létezni. Ha nem jutottam időben hozzá, elkezdett fájni a fejem, ingerült lettem. Képes voltam vinni magammal 3in1 kávét és a csapból folyó meleg vízzel úgy-ahogy elkeverni, hogy jusson belém némi koffein.

Aztán refluxom lett.

A csöndes fajta, amikor nincs evés utáni égető érzés, ellenben egyszer csak jött egy gyomorgörcs; aztán még egy és még egy. Alkalmanként 5-6 órányi fájdalom és szenvedés.

Kaptam rá gyógyszert, imádkoztam, kerestem a stressz okait - ez hamar meglett, a munkahelyem nem egyszerű helyzetek elé állít, én pedig mindig mindent meg akarok oldani; Isten jó ideje arra tanít, hogy nem nekem kell egyedül küzdenem, gyakran meg is éltem, hogy felkarol, átvisz, megold, kivezet... mégis mindig visszacsúszok.

Szóval gyógyszer, ima, elengedés - jól lettem. Egy darabig.

Épp a nyaralásunkon (semmi stressz, csak áztatjuk magunkat a fürdőben) jött megint egy gyomorgörcs, fittyet hányva gyógyszerre, lazulásra.

Azt gondolom, a következő reggelen valami tőlem független dolog történt. A reggelihez kapott híg kávéban nem sok koffein lehetett, megszokásból még megittam, de utána napközben semmit, sőt, nem is kívántam! Ami még meglepőbb hogy nem fájt a fejem, nem voltam ingerült, teljesen rendben voltam egész nap.

A szabadságból még hátravan pár nap, itthon továbbra sem igénylem a kávét, csak reggel egy nagyon gyengét. Mert finom.

Emellett most komolyan veszem a reflux diétát is, sőt, sokat kutakodok a témában, mert ellentmondásos információkat találok, próbálok alaposan utánajárni a dolognak. 

Ami ezeknél is fontosabb: figyelek a testem-lelkem jelzéseire.

Hiszem, hogy testi bajaink jó része összefügg a lelkiállapotunkkal. Isten Lelke gyógyítja a lelki sérüléseinket, elhajlásainkat, de vajon felismerjük-e, ha döntéseink és tetteink mögött nem a Lélek van, hanem félelmeink, beidegződéseink, játszmáink, sérüléseink irányítanak?

Engem például meghatároz a biztonságra való törekvés, ezért sok olyan dolgot teszek, amik által próbálom magam bebiztosítani; ahelyett, hogy bíznék az Úrban, aki ezerszer bizonyította már, hogy számíthatok Rá. Nem, majd én megoldom - eredménye a stressz, a reflux, a fájdalom.

Hálás vagyok Neki a szabadulásért!